Júniusban Erdélybe utaztunk. Én eddig még csak egyszer voltam, tetszett, de az igazi szép tájakat nem láttam, a vidéki emberekkel nem beszéltem akkor, így nagyon vártam ezt az utat. A csíksomlyói búcsú idején utaztunk oda, szuper élmény volt a búcsú is. Kirándultunk a Madarasi-Hargitára, láttunk medvéket Tusnádfürdőn, ittunk bórvizet Tusnádon az utcán egy kútból, ettünk micset, szóval elég sokrétű volt az ismerkedésem Erdéllyel.

Egyik délelőtt elmentünk a tusnádfürdői gyermekotthonba. Böjte Csaba alapítványa igazgatja az otthont, néha Csaba testvér is megjelenik itt. Az otthonban a gyerekek csoportonként kapnak nevelőt, aki olyan, mint egy szülő. Reggel iskolába indítja őket, délután átnézik a házi feladatot, játszanak, stb. A nevelő ott is él velük a nap minden percében.

Az otthonvezető feleségével találkoztunk aznap illetve a kislányaival és kisfiával. Végigkísért minket az épületen, megnéztük a szobákat, a közösségi tereket. Az egyik lány fest, egy gyönyörű festménye ki volt akasztva a falra. Szégyenlősen vallotta be, hogy igen, azt ő festette. Két fiú épp horgászni indult, horgászismeretem birtokában megkérdeztem őket, hogy mivel pecáznak. A válasz: kenyérrel. Hozzátették, hogy mindig fognak valamit, néha jó nagyokat is. Ekkor döntöttem el, hogy én viszek nekik valamit. Mindenkinek. Hasznos dolgokat, de gyerekes apróságokat is.

Kint ültünk az udvaron, az otthonvezető kislányai az ölemben. Nézegették a karkötőimet. Ékszerek az egyik kezemen, emlékek a másikon. Megtetszett nekik az egyik, majd a másik. Két kislány volt. Milyen ember lennék, ha nem adtam volna oda? Így lesz miért visszamenni Medugorjébe is, mert az egyik onnan való. A másikat egy Budapesten élő erdélyi kislánytól kaptam, hercegnős természetesen, nekem adta, mert olyan szép, mint én, azt mondta. Amint levettem a kezemről, tudtam, hogy nem fog megharagudni, ha ezt is odaadom. Így üres csuklóval, de teli szívvel jöttem haza.

Már a hazafelé úton eldöntöttem, hogy biztosan visszajövök és hozok adományt. Tudtam, hogy kiket akarok megkeresni, nem nagy emberek, de a szívük az. Segítségem is akadt, a párom és családja is megosztották kérésemet, miszerint "miként ahogyan egy családban is lenni szokott, a zoknik állandóan elkallódnak. Nadrágból van kevesebb, mint amennyi kellene legyen. De tulajdonképpen a gyümölcstől a ruhákon át, a tisztítószerekig, bárminek örülünk. Eltevések vannak, a cukor is jól jön. De az uborka is. Jószerivel teljesen mindegy, mert bármit tudnak hozni, annak helye lesz." 

Itt is megköszönöm mindenkinek, bármit is adott. Az első pillanatoktól kezdve özönlöttek a felajánlások, ruhák érkeztek, játékok, tartós élelmiszer, pénz. Kaptunk gyógykrémeket, bontatlan dobozos szandálokat, gyerekruhákat, farmerokat. Festéket, aminek külön örültem, mert így a kislánynak lesz mivel festeni továbbra is. A barátnőm, akinek élelmiszerboltja van, tartós élelmiszert hozott, e mellett több szatyor csokit, cukrot, nápolyit. Csupa olyat, aminek örülnek a gyerekek, mivel ezek a fontossági sorrend végén vannak egy otthonban. A családomon keresztül is megkerestek számomra ismeretlen emberek, hogy adományozzanak. Nagyon jól sikerült eddig, már csak ki kellett vinni. Annyi minden gyűlt össze, hogy pár zsákot már Budapesten szétosztottam, például felnőtt ruhákat vagy könyveket, mivel mérlegelnünk kellett mit viszünk ki, mi fér be az autóba.

Egy szép csütörtöki reggelen el is indultunk. Nagyon boldogok voltunk, mert tudtuk, hogy nagyon fognak örülni a gyerekek. Én itthon már meg is néztem, hogy hol van még a környéken bentlakó otthon, ahová vihetünk az adományból valamit. Tusnádon volt a szállásunk, így Tusnádfürdő, Csíkszentsimon és Kászonaltíz lettek a kiválasztott otthonok. Mivel vannak ott ismerősök, ők is eljöttek velünk erre a három helyre. Csíkszentsimonban egy gyönyörű otthon várt minket, itt főleg fiatalok vannak, legtöbbjük már dolgozik is. Ezért ide játékokat és gyermekruhákat nem adtunk, csak élelemiszert, krémeket és nagyobb ruhákat, cipőket. Megnéztük a területet, itt istálló is van, mivel a fiatalok szakmákat tanulhatnak, amiknek egyike a lovász. Megkínáltak minket limonádéval, amihez a hozzávalókat itt termesztik, ők maguk. Nagyon lelkesen indultunk tovább a második helyre, Kászonba. Itt az otthon egy kúriában kapott helyet, ami régen az iskola volt. A gyerekek épp egy kiskutyával játszottak, amit pár nappal azelőtt dobtak át a kerítésükön több kölyökkel együtt, és ezt az egyet megtartották, a többit elajándékozták másoknak. Itt is megmutatták a szobákat, a konyhát, az étkezőt. Ez már nem volt olyan fényes mint az előző, de a nevelők kedvessége hiszem, hogy szebbé varázsolja a helyet. Kint ültettek le minket a kertben, egy fa alatt, szépen megterítve, itt fánkot és szódát kaptunk illetve kávét. Pár kislány volt kint éppen, nagyon örültek nekünk, nézegették az idegeneket, majd miután a kiskutya megbarátkozott velem, ők is közelebb merészkedtek. Szuper délutánt töltöttünk itt, láttuk, hogy a ruhák, a játékok, az édességek, a krémek és a pénz is jó helyre került.

 tusnádfürdői otthont szombat délben látogattuk meg, éppen ebédeltek. Nem is akartunk sokáig zavarni, de leültettek minket az udvaron, és kaptunk hideg szódát. Az otthonvezető kislánya ismét ott volt, le nem vette a szemét a kezemről :) de most bátortalanabb volt, és amúgyis elfoglalta magát a babájával. Kicsit nézelődtünk, majd kifelé menet láttuk, hogy ünnepi ebéd van, sokan állnak a folyosón is, vártak valakire. Kiderült, hogy Csaba testvér éppen itt ebédel velük, mivel utána beszédet mondott a Tusványos fesztiválon. Odapillantottunk, láttuk, hogy valóban létezik :) és valóban kedvesség sugárzik róla, de nem akartuk zavarni. Nem is ezért jöttünk. Itt is nagyon örültek az adománynak, szempillantás alatt elpakolták a zsákokat, valóban mindennek lett helye, ahogy az otthonvezető mondta.

Mindenki, akinek ezt említettük, előtte vagy utána, elmondta, hogy milyen jó dolgot csináltunk. Kétféle megközelítés van. Ha reklámozza az ember, az a baj, ha nem, akkor meg az. Én az előbbi mellett döntöttem, csak úgy mint a véradásaimat, mert igenis legyen büszke az illető, hogy jót tesz, és ezzel inspiráljon másokat is. Ha csak egy embernek eszébe jut e miatt, hogy ő is adjon, már megérte.

Volt aki úgy reagált, hogy na persze, viszem a románoknak Magyarországról az adományt. Nem szeretnék az ilyen véleménnyel foglalkozni, aki intelligens, tudja hogy ki milyen nemzetiségű. Egy gyerek pedig mindenhol gyerek.